A Szentkereszty Stephanie Egyesület szívügyének tekinti a szociálisan hátrányos helyzetűeknek, fogyatékossággal élőknek, megváltott munkaképességű személyeknek a problémáit.
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2014-ben Kézdivásárhelyen szervezte meg a Kovászna megyei vállalkozások díjátadó gáláját, melynek október 17-én az Atrium vendéglő adott otthont.
Egyesületünk elnöke a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének és az ERGO Európai Regionális Szervezetnek a meghívására 2014. március 1-én részt vett a „Magyar nők a nagyvilágban” című Konferencián, Budapesten a Parlamentben.
Emeletet és hőszigetelést kapott a nyár folyamán a Baróti Lakásotthon, melyet október 3-án, pénteken avattak fel immár felújított formában.
Adventben az újjászületésre várakozva négy gyertyát gyújtunk. Karácsonykor a családdal szeretetben, egymásra figyelve együtt ünnepelünk.
Szentkereszty Stephanie Egyesületünk 2013. augusztus 30- szeptember 1 között termékbemutató sátrakkal vett részt a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, közösségépítő és korlátledöntő céllal.
Végezzük mindannyian a reánk néző munkát szerénységgel, lelkiismeretes hűséggel, és a mindenható áldása velünk lesz.Báró Szentkereszty Stephanie
Csak a szeretet az, amely növeli a bizalmat,
de ez áldozatokat és jó cselekedeteket kíván!
Egyesületünk 2013. március 9-én hatodik alkalommal szervezte meg a Nők napját, a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Komplexum munkaközössége számára.
A Szentkereszty Stephanie Egyesület szívügyének tekinti a szociálisan hátrányos helyzetűeknek, fogyatékossággal élőknek, megváltott munkaképességű személyeknek a problémáit.

11-es Udvartér, 4. szám
525400 Kézdivásárhely
Kovászna megye, Románia