A Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés szervezésében került sor a Tegyünk Kézdiszékért díjátadó gála nyolcadik kiadására, 2026. március 5-én, a Vigadó Művelődési Központ színháztermében.
Az esemény célja, hogy elismerje azokat a személyeket, akik önzetlenül és elkötelezetten dolgoznak Kézdiszék közösségéért és értékeinek megőrzéséért.
A díjátadó ünnepség méltó keretet biztosított a közösségért végzett munka megbecsülésére, hiszen a kitüntetéseket olyan személyek vehették át, akik tevékenységükkel hozzájárulnak a hagyományőrzéshez, a közösségépítéshez, valamint térségünk kulturális és társadalmi életének gazdagításához. Egyesületünk elnöke, Bálint Olga is díjazásban részesült.

A rendezvény kulturális programját színesítette egyesületünk kórusának, a Szentkereszty Kórusnak fellépése is. A kórus különlegessége, hogy fogyatékossággal élő felnőttekből áll, akik nagy lelkesedéssel és örömmel adták elő műsorukat. Fellépésük megható pillanatokat szerzett a jelenlévőknek.

