Az egyesületünk által, a Gyerekek éve keretében 2025. július 17-én megrendezett Közösségi napnak a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Komplexum udvara és épülete adott otthont
Eseményünk középpontjában a gyermekek álltak – a közösségi élmények, a játék és a tanulás egységén keresztül. A közösségi nap célja a székely kulturális örökség ápolása, a nemzeti összetartozás erősítése, valamint a hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyermekek és családok bevonása volt. Részt vettek a Közösségi Komplexumhoz tartozó felnőttek és gyerekek egyaránt, valamint az önkénteseink gyerekei is.
A nap folyamán több tematikus foglalkoztató sarok várta a gyerekeket és családjaikat. A Hagyományőrző Tanodában kürtőskalácsot készítettek a résztvevők Kovács Veronika irányításával, ahol a gyermekek maguk dagasztották, formázták és sütötték meg a finomságot. A kézműves sarokban Benkő Krisztina pedagógus vezetésével természetes anyagokból alkottak különböző kézműves tárgyakat. Mozgásos tevékenységeket biztosított Csavar Zenkő gyógytornász, aki a népi játékokat vezette, Tuzson Edina gyógypedagógus pedig néptánctanítással színesítette a programot. A programot végig áthatotta a székely hagyománytisztelet, mivel több székely kulturális elem is hozzájárult a közösségi élmény gazdagításához.

A nap egyik fontos mozzanata volt a „Társalgó sarok”, ahol „Értékeink, amelyek összekötnek” címmel Bálint Olga vezetésével kerekasztal-beszélgetés zajlott. Részt vett Percze László, Magyarország csíkszeredai konzulja, dr. Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere, valamint Pál Edith, az Egyszülős Klub Háromszék vezetője.
A program során Héjja Cecília pedagógus magyar népmesével ajándékozta meg a gyermekeket, melyet közös néptánc követett Tuzson Edina vezetésével. A nap zárásaként egy közös étkezésre került sor, ezt követően a résztvevők részvételükért érmet kaptak, amit hazavihettek emlékbe.

A nap zárása
A rendezvény megvalósulását támogatta a Bethlen Gábor Alap, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint Kovászna Megye Tanácsa, a 2025-ös évre meghírdetett „Gyermekek Éve” programsorozat keretében. A közösségi nap méltó ünnepe volt annak a meggyőződésnek, hogy ahol jó gyereknek lenni, ott jó felnőtté válni is.

